A megalázás hízáshoz vezet?
2014.12.17 07:02

Az effajta magatartás sokféle módon nyilvánulhat meg, létezhet a negatív diszkrimináció formájában, de tartalmazhat szóbeli célzásokat, de akár szélsőséges esetben fizikai vagy verbális agressziót is.
Általában azok, akik megjegyzéseket tesznek a környezetükben élő túlsúlyosokra, sokszor „nevelő” szándékkal teszik, tisztában vannak azzal, hogy a folyamatos hízás rossz hatással van ismerősük egészségi állapotára, aggódnak érte, és tenni akarnak valamit. Megjegyzést tesznek az alakjára, hogy már megint hízott, esetleg egy-egy testrészének a méretére.
Bár a túlsúlyos emberek sokszor lesznek káröröm vagy más negatív megnyilvánulások áldozatai, de ahogy az előbbi bekezdésben is mondtam, ez sokszor a másik egészségével kapcsolatos aggodalommal jár együtt. A longitudinális vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a sokszor jó szándékból születő megszégyenítés pont, az elvárthoz képest hoz fordított eredményt. A PloS ONE honlapon publikált kutatásban 6000 különböző mértékű túlsúllyal élő embert kérdeztek, mindegyikük korábban megszégyenült alakja és súlya miatt. Négy évvel később újra megkeresték az akkori vizsgálatban részt vevőket, és azok a túlsúlyos személyek, akik korábban megszégyenültek, azok több mint 2,5-ször gyakrabban váltak kórosan elhízottá, míg azok, akik már a megszégyenülés idején is kórosan elhízottak voltak, azok 3,5-ször nagyobb mértékben híztak el még jobban.
A súly miatti megszégyenülést követő további elhízás valószínű oka a kutatók szerint az, hogy a túlsúlyos emberek valószínűbben menekülnek az evésbe, mint örömforrásba és stresszoldó tevékenységbe, mint nem meghízott embertársaik. Így az átélt megalázás is további étkezésbe hajszolja őket, csupán azért, hogy jobb kedvük legyen. Ehhez tartozik az is, hogy valószínűleg azok, akik átélik ezt a fajta megszégyenülést, azok nemcsak egyszeri esetekben találkoznak degradáló megjegyzésekkel, hanem jóval gyakrabban, és a további súlygyarapodás még több esetben jár megalázó utalásokkal vagy diszkriminációval.
A maladaptív megküzdés pedig a stigmatizálódás elmélyüléséhez vezet. A túlsúlyos emberek iránti ellenségesség azért is szomorú, hiszen az Egyesült Államok lakosságának 70%-a túlsúlyos, míg egyharmaduk kórosan elhízott. A túlsúlyosság Magyarországon és Európa többi államában is egyre nagyobb probléma, Magyarország jelenleg a leginkább elhízott ország az Európai Unió tagállamai közül, a legújabb adatok szerint a magyar, felnőtt társadalom 20%-nak van túlsúlya.
Forrás:
www.plosone.org